Biztonság és Környezetvédelem


Az AES Magyarország üzletegységeinek, erőműveinek célja, hogy világszínvonalú biztonságtechnikai és környezetvédelmi megoldásokkal, biztonságos, tiszta és környezetbarát villamos energiával lássa el üzleti partnereit

Első a biztonság

Folyamatos fejlődéssel, biztonságos munkamódszereinkre építve és tanulva más AES-es erőművek tapasztalataiból egy mindenki számára példaértékűen biztonságos, emberközpontú és balesetmentes erőművé válni. Az anyavállalat is elkötelezte magát a tiszta és biztonságos villamos energia előállítás és szolgáltatás mellett, melyet globális biztonságtechnikai szabványok és programok bevezetésével szeretne elérni.
Az a célunk, hogy megőrizzük a balesetmentesség terén elért szép eredményeinket. Mindenki elkötelezettségére és közreműködésére szükségünk van annak érdekében, hogy ezt a jövőképet megvalósíthassuk, beleértve a dolgozókat, a vállalkozókat, a beszállítókat és látogatókat egyaránt. Erős meggyőződésünk, hogy minden sérülést és balesetet meg lehet akadályozni.
Egy olyan kultúra kiépítésén és továbbfejlesztésen dolgozunk, ahol mindenki őszintén és bátran elmondhatja a biztonságtechnikával kapcsolatos ötletét, a munkájával kapcsolatosan felmerülő kockázatokat és veszélyeket. Ezt különböző kommunikációs csatornákon keresztül érjük el, ahol megvalósul mind a fentről lefelé, mind a lentről felfelé irányuló információ áramlás.

Biztonsági és környezetvédelmi irányelvek

A személyek biztonsága a legfontosabb vállalati érték, és vitathatatlanul elsőbbséget élvez, anya vállalatunknál nemhiába ez az első alapelv. Egészség megőrzési és biztonsági irányelveink arra a régi meggyőződésünkre alapulnak, hogy minden sérülést és balesetet meg lehet akadályozni, valamint semmilyen tevékenységünk nem lehet olyan fontos, hogy miatta sérülés vagy egészségkárosodás kockázatát vállaljuk. A biztonság és egészségmegőrzés mellett fontos szerepet játszik a környezetvédelem is. Az anya vállalat társadalmi felelősségvállalásához hozzátartozik az is, hogy figyelmet fordít arra, hogy tevékenysége folyamán minél kisebb káros hatást fejtse ki a környezetre. Vezetőségünk arra törekszik, hogy magas színvonalú munkabiztonsági és környezetvédelmi rendszert fejlesszen ki és tartson fenn, amely átlátható és mindenki rendelkezésére áll. Üzleti partnereinktől is magas minőséget kívánunk meg. A biztonság, illetve a környezetvédelem fontos szempont a beszállítók kiválasztása során is.

Eredmények

Az AES Hungary saját munkavállalóit tekintve szép eredményt ért el a balesetmentes napok terén: TiszaII és Tiszapalkonya közel 3000 nap, míg Borsod majd 1000 nap. Átfogó biztonsági eljárásaink keretében Magyarországon magas szintű irányítási rendszereket vezettünk be, az un. „rendszertől való biztonság" és „általános biztonság" területeire vonatkozóan. Az AES európai csoportján belül találkozókat tartottunk más telephelyek képviselőivel abból a célból, hogy egymás gyakorlatából tanulva kialakíthassuk a legjobb gyakorlatot.
Munkabiztonsági és egészségvédelmi fejlesztéseink külső elismeréseként a brit Royal Society for the Prevention of Accidents a TiszaII Erőmű pályázatát aranyéremmel ismerte el. 2009 évre vonatkozóan már a Borsodi és a Tiszapalkonyai Erőművek is indultak ezen a megmérettetésen.
A baleset-megelőzés mellett vállalatunk átfogó munkahelyi egészségi programot is ajánl. A kötelező munka alkalmassági vizsgálaton kívül szeretnénk támogatni dolgozóinkat abban, hogy szabadidejüket megfelelően tudják eltölteni. Ez többek között termál fürdő és strand bérletet foglal magában az irodai dolgozók részére beszerzett masszázs foteleken kívül. A rendszeres tevékenység a dolgozók betegségeit segít megakadályozni, és fokozza jó közérzetüket.
A munkavédelem terén több irányelvet fogalmaztunk meg politikánkban:

- Az alkalmazottakat teljes mértékben bevonjuk az integrált rendszer működtetésébe. Motiváljuk őket a környezetvédelmi és biztonságtechnikai elkötelezettségük és     szemléletük kialakítására. Oktatásuk, képzésük révén alkalmassá tesszük őket arra, hogy a mindennapi munkájuk során mindez érvényesüljön.
- A rendszer hatékony működtetésével eléri, hogy:
    - minden vezető felelős, elkötelezett az általa irányított területért és
    - minden dolgozó felelős, elkötelezett a saját tevékenysége környezeti hatásáért és betartja a vonatkozó biztonságtechnikai előírásokat.
- Nyílt kommunikációt folytat mind a vállalaton belül, mind a külső érdekelt felekkel.
- Megismeri és alkalmazza a vonatkozó környezetvédelmi és biztonságtechnikai jogszabályokat, határozatokat és egyéb vállalt kötelezettségeket.
- Szoros kapcsolatot alakít ki és tart fenn a megfelelő hatóságokkal és szervezetekkel.
- Konkrét célokat tűz ki az integrált politika megvalósítása érdekében. Biztosítja a célkitűzések végrehajtásához szükséges emberi, technikai, pénzügyi     erőforrásokat, megfelelő szervezeti és irányítási rendszert.

Az AES-nél megteszünk minden tőlünk telhetőt a folyamatos környezeti jobbítások és a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében. Annak érdekében, hogy folyamatosan javítsuk környezetvédelmi tevékenységeink színvonalát, átfogó irányelveket határoztunk meg:

- megismerjük környezetvédelmi feladatainkat, és teljesítjük környezetvédelmi kötelezettségeinket,
- alkalmazzuk a környezetirányítási rendszert (KIR), ISO 14001,
- gondoskodunk a nyersanyagok és melléktermékek biztonságos kezeléséről,
- elősegítjük az energia és az anyagi erőforrások hatékony, környezetbarát felhasználását,
- szelektíven gyűjtünk többféle hulladékot
- újrahasznosítunk, ahol ez lehetséges,
- figyeljük és ellenőrzés alatt tartjuk tevékenységeink környezetre gyakorolt hatását,
- azonnal és hatékonyan cselekszünk bármilyen rendkívüli környezetvédelmi esemény bekövetkezésekor,
- szoros kapcsolatot tartunk fenn a megfelelő hatóságokkal és környezetvédelmi szervezetekkel,
- dolgozóinkat oktatjuk és képezzük a felelős környezetvédelmi magatartásra,
- fejlesztjük a környezetvédelmi kérdések iránti fogékonyságot és azok tudatos kezelését,
- rendszeres ellenőrzéseket hajtunk végre, és felülvizsgáljuk az irányelveket.

Tanúsítványok, díjak és oklevelek

Társaságunk különböző engedélyekkel és tanúsítványokkal rendelkezik (mindhárom telephely egységes környezethasználati engedéllyel is). Házon belüli képzéseket kínálunk a környezetgondozás és vészhelyzeti reagálás témakörökben. Az egész vállalatot átfogóan környezetbarát gyakorlatokat határoztunk meg és vezettünk be pl. szelektív hulladékgyűjtés, és a jövőben is követjük azokat. ISO 14001 • MSZ EN ISO 28001 • RoSPA (2008)
Az AES magyarországi vállalatait különböző díjakkal és oklevelekkel tisztelték meg. Erőfeszítéseinket számos alkalommal ismerték el a környezetvédelem, egészségvédelem, munkabiztonság és dolgozói elégedettség területén. Néhány ilyen elismerés:
MEBIR-tanúsítvány: Ez a tanúsítvány a munkavédelem és egészségvédelem terén kifejtett tevékenységeinket rendezi szervezett rendszerbe. Az irányítási rendszer tanúsítása folyamán elismerték ezen a területen elért kimagasló eredményeinket. Már több, mint 3 éve alkalmazzuk a munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszert (MEBIR), mely a kockázatelemzés során beazonosított kockázatok alapján megfogalmazott célok elérése által törekszik a folyamatos javulásra.
KIR-tanúsítvány: Ez a tanúsítvány a környezetbarát tevékenységet és az erőforrásokkal való hatékonyabb bánásmódot ismeri el. Már több, mint 3 éve alkalmazzuk a környezetközpontú irányítási rendszert (KIR), mely a környezeti tényezők és hatások beazonosítása alapján célokat fogalmaz meg, melyek a folyamatos javulást szolgálják. RoSPA-díj: A Royal Society megtisztelt bennünket a foglalkozásegészségi és biztonsági díjakkal, melyek tükrözik a munkaegészségügy és munkabiztonság terén tett erőfeszítéseinket és eredményeinket.



CopyRight© 2009 AES Tisza Erőmű Kft.